szentzotikosz.hu

admin_vt

Zengjünk zsoltárt az Úrnak!

Zengjünk zsoltárt az Úrnak!

Sok előkészület előzi meg a zsoltármondást. Köszönjük a Kultúrház igazgatójának, hogy minden évben biztosítja számunkra a színháztermet!

Először kiválasztunk gyerekeket, akik részt vesznek a zsoltármondásban, majd elkezdjük olvasgatni a zsoltárokat, hogy vajon melyik illik legjobban a gyermekhez. Ezután kezdődik a közös munka. Van, aki gyorsabban, van, aki lassabban tanul, van, aki egyből magáénak érzi, van, aki ódzkodik, de mégis megtanulja, és a végén mindenki legjobb tudása szerint „imádkozza” végig az ő zsoltárát. Köszönet illet mindenkit, aki segít a gyerekeknek, biztat, lelkesít, gyakorol, meghallgat, elkísér.

Ajándékokról is gondoskodunk! Kitalálunk valami kis meglepetést, amit el is készítünk saját kezűleg. Megtervezzük, kinyomtatjuk, lamináljuk az emléklapokat a beérkezett jelentkezőknek. Lakásotthonainkban finom süteményekkel készülnek.

Szeretjük megteremteni a megfelelő hangulatot árasztó körülményeket.  Már délelőtt lázban égünk. Rendezzük a termet, hozzuk, visszük a díszítést, munkatársakkal rendezgetjük, mi hova kerüljön. Beállítjuk a hangosítást, mikrofont. A megálmodott díszítést megvalósítjuk, illatról, fényhatásokról is gondoskodunk. Készítjük a szendvicseket, terítünk, s várjuk az érkezőket! Ahol sok gyerek összegyülekezik, beszélgetés, némi hangzavar is támad. Megdöbbenve vettük észre a csendet! Nem volt hangoskodás! Nem kapcsoltunk erős fényeket, mécsesek, gyertyák világítottak.

Tyukodi Attila atya vezetésével imádkoztunk, Atanáz püspök atya áldását fogadtuk, s így bátran, ügyesen mondták a zsoltárokat a szólított gyerekek.

Csodálatos volt ez a nap! Maklári Zsolt ikonfestő hodigitria (útmutató) Mária ikonja évek óta segíti a gyermekeinket, hogy szépen összeszedetten mondják a zsoltárokat. Nem az egybegyűltek felé, hanem Mária felé fordulva hangzanak el a zsoltárok. Nem kell izgulni, nem szavalnak, hanem imádkoznak. A legjobban izguló gyermeket is lecsillapítja, megnyugtatja Mária a karjaiban tartott Jézussal együtt. Megkértem a résztvevőket, hogy ne törjük meg tapssal a varázst, majd a végén jutalmazzunk meg egyszerre mindenkit!

Ivancsóné Hajas Ágnes igazgató asszony kedves szavakkal elmondta, hogy egy névtelen felajánló jóságának köszönhetően, mindenkit meglepnek egy könyvvel! A logisztikán még van mit javítanunk, de a gyerekek viselkedése, a pozitív visszajelzések szárnyakat adnak mindannyiunknak! Az emmauszi tanítványokkal együtt mondjuk: „… lángolt a szívünk….

Agapéval, kötetlen beszélgetéssel folytatódott a 2022. évi VI. Zsoltármondó Összejövetele.

                                                                                          Polyák Péterné             

Befőző Verseny

Lekvárfőző, befőtt és savanyúság készítő verseny eredményhirdetés

Kategóriák nyertesei:

Befőtt kategória:

  1. helyezett:  Szőlő – Hegedüsné Lovas Adrienn
  1. helyezett: Szilva – Kastélykert lakásotthon.
  1. helyezett: Meggy és szilva – Lovas Lászlóné /György Tamás
  1. helyezett: Vegyes befőtt Bársonyos lakásotthon.
  1. helyezett: Szilva körte- Árvácska lakásotthon.
                        Körte – Rózsakert lakásotthon.

Lekvár kategória:

  1. helyezett: Szeder-málna Stefánné Rácz Anna
  1. helyezett: Sárgabarack Szent Tekla – Bodnár Zsoltné.
  1. helyezett: Szőlőlekvár – Berekalja lakásotthon
  1. helyezett: Szilvalekvár –  Liget lakásotthon
  1. helyezett: Sárgabarack – Urbán-Rohóczki Edit és Lakatos Sándorné.

Savanyúság kategória:

  1. helyezett: Csili- csalamádé – Gézengúz lakásotthon 
  1. helyezett: Csalamádé – Bacsó Béláné
  1. helyezett: Uborka – Magyar Jánosné 
                        Uborka – Bancsók Károlyné 
  1. helyezett:  Almapaprika – Szilvási Dominik
  1. helyezett:  Szeletelt uborka – Forrás lakásotthon

Különdíj:

Dinnye befőtt – Magyar Jánosné

Lecsó – Kastélykert lakásotthon

Paprika Lekvár és Lilahagyma Lekvár – Magyarné Schultz Mária

 

A Katolikus egyház és a húsvéti böjt

A katolikus egyházban a böjt előírása szerint a 18 és 60 év közötti emberek böjt idején naponta csak háromszor étkezhetnek, lehetőleg nem jóllakva, péntekenként pedig kifejezetten tartózkodni kell a húsételektől. Mivel húsvétkor a kereszténység azt ünnepli, hogy Jézus a halálával és a feltámadásával megmentette az embereket a bűntől, ezért böjti időszak egyben bűnbánati időszak is.

Igazgatói elismerések

A gyermekvédelmi szakellátásban végzett áldozatos munkájukért igazgatói dicséretben részesültek:

  1. Barna Ferencné – gyermekfelügyelő
  2. Batyi Béláné – nevelőszülő
  3. Béres Jánosné – nevelőszülő
  4. Cserpákné Fodor Krisztina – nevelőszülő
  5. Dsupin-Madácsi Bernadett – nevelőszülői tanácsadó
  6. Kiss Pálné – nevelőszülő
  7. Kovács Jánosné – nevelőszülő
  8. Kovalik András – gondnok
  9. Krajcz Roland János– megbízott nevelő
  10. Lakatos Sándorné – nevelőszülő
  11. Lódi László Lajosné – nevelőszülő
  12. Magyar Istvánné – gyermekfelügyelő
  13. Molnárné Sebő Éva – nevelőszülő
  14. Ráczné Szikszai Zsuzsanna – nevelőszülő
  15. Sipos Erzsébet – nevelő
  16. Szabóné Sóvári Szilvia – megbízott nevelő
  17. Szűcs Szilvia – megbízott nevelő
  18. Takács Katalin – megbízott nevelő
  19. Urbán-Rohóczki Edit – nevelőszülő
  20. Varannai Istvánné – gyermekvédelmi ügyintéző